Játékos készségfejlesztés 1-2 éves kor között
1-2 évesek fejlesztőjátékai
Ha a gyermeked elmúlt már egy éves, akkor engedd meg, hogy gratuláljunk! Az egyik legnehezebb, de legcsodálatosabb és legváltozatosabb időszakon vagytok túl. Ugye, milyen sokat fejlődött a gyermeked ebben az első 12 hónapban? Azóta meg sem lehet állítani, igaz? Egy különlegesen aktív korszakhoz érkeztetek, hiszen a kisgyermekek 1-2 éves koruk között már igazi energiabombák, lóti-futik, érdeklődő, kutató, kíváncsi személyiségek. Szülőként pedig most is rengeteget tehetünk a fejlődésük támogatásáért.
Mi mindenre képes egy 2 éves gyermek?
Mire a gyerekek elérik a 2 éves kort, elképesztő változásokon mennek keresztül:
- Önállóan sétálnak és egyre kevesebbszer esnek el.
- Előszeretettel gyakorolják a lépcsőzést (kézenfogva vagy kapaszkodva).
- Elrúgják, eldobják a labdát, és próbálkoznak az elkapással.
- Marokra fogva az írószereket lelkesen firkálgatnak.
- Imádnak tornyot építeni és autókat tologatni.
- Képesek önállóan inni és egyre ügyesebben étkezni.
- Szókincsük robbanásszerűen bővül, és megpróbálnak ragozva beszélni.
Ha azonban még nem beszél, ne essünk kétségbe és ne sürgessük. Foglalkozzunk vele sokat, vonjuk be a mindennapi tevékenységekbe, és a beszéd meg fog érkezni a maga idejében.

Hogyan fejlesszük gyermekünket a 2. életévében?
A játék ebben a korban a legfontosabb tanulási eszköz. Íme 5 ötlet, amely kiválóan támogatja az ebben az életkorban zajló folyamatokat:
1. PlanToys tapintás golyók
A különböző textúrák és színek felfedezése segíti az érzékszervek finomodását és a világ megismerését.
Megnézem a terméket!2. Grimm's szivárvány építő
A nyílt végű játékok királya, amivel végtelen lehetőség nyílik az építésre és a formaismeretre.
Megnézem a terméket!3. Djeco formabedobó
Fejleszti a szem-kéz koordinációt, a logikus gondolkodást és a térlátást.
Megnézem a terméket!4. Bajo húzogatós fa állatok
A biztosabb járást segítő és motiváló, klasszikus választás, amit imádnak maguk után húzni a kicsik.
Megnézem a terméket!5. Lapozgató mesekönyvek
A kemény lapos, fülecske nélküli vagy ablakos könyvek a közös összebújás és a nyelvtanulás alapjai.
Válogass a mesekönyvek között!Érdemes körülnézni webshopunkban, ahol természetes alapanyagú játékok százai várják, hogy felfedezzétek őket. Jó böngészést kívánunk!