A weboldal cookie-kat (sütiket) használ a weboldal működése, a felhasználói élmény növelése és statisztikai célokból. A weboldal által használt cookie-k személyes adatkezeléséhez hozzájárulok.
A gyerekek szívesen játszanak az életkoruknak megfelelő játékhangszerekkel, miközben fejlődik a ritmusérzékük, a finommotorikájuk, valamint a szem és a kéz koordinációja. Érdekes számukra a magas és mély hangok, a ritmus, a dallam felfedezése. Az egyszerűbb dalokat egy kis gyakorlás után el tudják játszani, és saját dallamokkal kísérleteznek.
Webáruházunkban már az egészen pici gyermekeknek is ajánlunk egyszerű hangszereket, amelyek felkeltik a kisgyerekek érdeklődését, és amelyek által megtapasztalják a zenélés örömét. Később pedig majd szívesen tanulnak meg bonyolultabb hangszeren játszani.
A külvilág hangjaira már az anyaméhben lévő, még meg sem született magzat is reagál, ezért szoktak a kismamák kellemes zenét hallgatni. Biztos te is észrevetted gyermekeden, hogy néhány hetes korában már felfigyelt a különböző hangokra, dallamokra. A zene mondhatni létezésünk egészen korai szakaszában már velünk van, és fontos a számunkra.
Ez az emberi evolúció megismétlése az egyén szintjén, hiszen a zene, a ritmus az ősember életében is meghatározó volt. Minden művészettörténeti korszakban megtaláljuk a korstílusra jellemző zeneműveket, amelyek örök értéket képviselnek. A gyerekek számára a zenével való megismerkedés a játékhoz kapcsolódik, később - iskolás korban - az alapműveltség részévé válik.
A zene fejlesztő hatása
A zene - akár a könnyűzene, akár a komolyzene - megnyugtat, pihentet, kikapcsol a hétköznapokból. A kisgyermeked számára azonban olyan fejlesztő hatása is van, amire nem is gondolnál.
A hangszeren való játék ugyanis segíti a beszédértés, beszédtanulás folyamatát, fejleszti a matematikai készséget, a logikus gondolkodást, a kombinációs készséget. Még nem teljesen egyértelmű, hogy ez a hatás milyen agyi funkciók fejlődése által valósul meg. Annyi bizonyos, hogy a zene az érzelmekre hat, és ezáltal az agynak azokra a kérgi és kéreg alatti részeire, amelyeknek az emlékezésben fontos szerepük van.
Játékhangszerek már pici kortól is!
A gyerekek első hangszere lehet a kiváló minőségű Goki Xilofon fajáték, amellyel egyszerűen tudnak hangokat kelteni. Kezdetben csak próbálgatják a hangszert, és minden hang boldogsággal tölti el őket. A Goki vállalat figyelmet fordít arra, hogy termékeik biztonságosak legyenek, valamint arra is figyelnek, hogy fenntartható erdőből származó fából készüljenek a termékek.
A 18 hónapos kisgyerekek már tudnak játszani a Plantoys - gumifából készült - harmonikájával, hiszen ki kell húzni, és össze kell nyomni a hangszert, s máris szép hangokat ad ki. A gyerekek kedvelt játéka a dobolás is, a Plantoys márkájú masszív dobbal játék közben nemcsak a finommotoros készségük és az auditív észlelésük fejlődik, hanem a felsőtestük izmai is erősödnek.
Hangszerek 3 éves kortól
A síp, a triangulum, a csörgődob, a ritmusbot, a kasztanyetta olyan hangszerek, amelyekkel a 3 év körüli gyerekek szívesen játszanak, s általuk a gyerekek a szülőkkel való közös zenélésre is képessé válnak. A Goki cég trianguluma, csörgődobja a ritmusérzéket és a koncentrációt is fejleszti.
Hangszerek 4-5 éveseknek
A zenélés minden életkorban pozitív hatással van a gyerekekre. A Goki márkájú furulya az óvodás korú gyerekek kedvelt hangszere, a kalimba pedig igen érdekes hangszer, hiszen az ujjbegyek segítségével csengő-bongó dallamokat szólaltathatunk meg. A gyermek sok készségét fejleszti, a kézügyességére, koncentrációjára, ritmusérzékére, finommotorikájára is fejlesztő hatást gyakorol.
Amennyiben megtaláltad a gyermekednek tetsző játékhangszert, a termék nevére kattintva a kosárba teheted, és meg is rendelheted azt, hogy gyermeked átélhesse a zenélés örömét.